Stratégiai és Működésfejlesztési Főigazgatóság

A Főigazgatóság célja, hogy az akadémiai Egyetemi vezetés adminisztratív munkáját stratégiai szempontrendszer alapján támogassa, és szervezetfejlesztési lépéseket kezdeményezzen, illetve vigyen végbe az Egyetemi folyamatok hatékonyságának növelése érdekében. A Főigazgatóság megtervezi az Egyetem stratégiai jelentőségű, kiemelten kezelt feladatainak megvalósítását, az ehhez szükséges feltételek és az egyetemi szintű átalakítási program kidolgozását, meghatározza végrehajtásának módját és a Gazdasági Főigazgatósággal, továbbá az Egyetem más szervezeti egységeivel együttműködve részt vesz az e tárgyban meghozott döntések végrehajtásában.

A Főigazgatóság ellátja mindazokat az igazgatási és szervezési feladatokat, amelyeket a felsőoktatási törvény (Ftv.) és az Egyetem szabályzatai meghatároznak, így különösen:

a) elkészíti az Egyetem intézményfejlesztési tervét,
b) általános törvényességi felügyeletet gyakorol az Egyetem szervezeti egységeinek tevékenysége felett,
c) elkészíti az Egyetem Szervezeti és Működési Szabályzatát, továbbá az Egyetem szabályzatait, kezdeményezi szabályzatok megalkotását, véleményezi a jogszabályok alapján készülő egyetemi szabályzatokat, valamint a jogszabályok tervezeteit,
d) segíti a Rektori Hivatal munkáját,
e) az Egyetem egészét érintő projektek, szerződések megvalósítása iránt tárgyalásokat kezdeményez és folytat,
f) gyakorolja a rektor által átruházott igazgatási és szervezési jogköröket
g) ellátja a stratégiai tervezési teendőket.

A Főigazgatóság főbb feladatai a stratégiai tervezés körében:
a) szervezeti, gazdálkodási, irányítási reformok kivitelezése,
b) részvétel az Egyetem napi operatív irányításában,
c) az Egyetem szervezeti folyamatainak korszerűsítése,
d) pályázati központ működtetése,
e) európai és hazai pályázatok felkutatása,
f) az informatikai rendszerek átalakítása,
g) közreműködés az Egyetem szabályzatainak végrehajtásában.

Stratégiai és Működésfejlesztési Főigazgatóság szervezeti Egységei
Alumni Iroda
Orvosszakmai, Finanszírozási és Minőségbiztosítási Igazgatóság
Informatikai Igazgatóság
Karrier Központ