Dr. Rosivall László egyetemi tanár,
a WHMA elnökének körlevele
Mélyen Tisztelt Kolléga Nõ / Úr!
A Magyar Orvosok Nemzetközi Akadémiája (WHMA) 2005. augusztus 26-27-én tartja 6. Nemzetközi Kongresszusát a Magyar Tudományos Akadémia Székházában. Legfõbb célunk és vágyunk, hogy a magyar, illetve a magyar származású orvosok és szimpatizánsok minél nagyobb számban találkozzanak egymással. Egészségügyi ellátási gondjaink, tudományos kutatási témáink,együttmûködéseink nem tisztelik a határokat. Összefogva, közösen mindenben eredményesebben léphetünk fel.
Kérem Önt, hogy szakmájának vezetõ képviselõjeként segítse elõ a Kongresszus sikerét azzal, hogy rendelkezésünkre bocsátja minden külföldi magyar kolléga nevét – akit Ön vagy a környezete ismer – e-mail és postai címükkel együtt.
Természetesen ezeket semmilyen körülmények között harmadik személynek nem adjuk át és magunk is csak egyetlen levelet küldünk tájékoztatásul a kongresszusról, mindaddig, amíg az illetõ maga nem kéri további információ eljuttatását.
Segítségét, mellyel a hazai egészségügyért, illetve orvostudományért, valamint a magyar orvosok együttmûködéséért folytatott munkánk további sikeréhez alapvetõen hozzájárul, hálásan köszönöm.
Tisztelettel és üdvözlettel:
Dr. Rosivall László egyetemi tanár,
a WHMA elnöke
Ui.: Kérem, hogy válaszát cc Vörös Szilvia vorszil@net.sote.hu címére is küldje meg. E-mail: rosivall@net.sote.hu
Postacím: 1089 Budapest, Nagyvárad tér 4. Telefon: 2100-100, 2102-956 Fax: 2100-100

Hírek


