A hagyomány útján

Összességében ötödik alkalommal, az elmúlt két esztendőhöz hasonlóan idén is Balatonfüreden tartotta diákkonferenciáját az Amerikai Magyar Orvosszövetség Magyarországi Tagozata. A buffalói alumni hallgatók kezdeményezésére életre hívott találkozó mára a legnagyobb országos évenként megrendezett egészségtudományi diákkonferenciává nőtte ki magát. Szavakkal nehezen körülírható e füredi találkozók hangulata, beszámolómban igyekszem a legfontosabb történéseket leírni, bízva abban, hogy a kedves olvasó 2012 augusztusára már most beírja a naptárába a füredi konferenciát, hogy saját maga is megtapasztalhassa ezt a különleges tudományos, kulturális és közösségi élményt.

Résztvevői csúcs, rekordszámú előadás és meghivott előadó

A résztvevők és a beküldött előadások száma idén is csúcsokat döntött: több mint kétszáz hazai egyetemeken tanuló egészségtudományi hallgató közel 150 tudományos kutatás eredményét mutatta be magyar és angol nyelven. Meghívott előadók gyakran formabontó prezentációi, valamint a legkülönfélébb témában szervezett workshopok színesítették a szakmai programot. Emellett gazdag társasági kikapcsolódást és ismerkedési lehetőséget is kínált a résztvevőknek a Füred2011: a finom és megérdemelt Borcsa-vacsora, a játékos kvízek, a gofriparty, no meg a hagyományos vízilabdameccs – mind izgatottan várt programok.

 

 

 

 

 

 

 

Kiemelt témák

A konferencia idei fő témája a dohányzás, illetve a dohányzás-prevenció volt. A Magyar Tüdőgyógyász Társaság – amely a konferencia megszervezéséhez anyagi támogatással is hozzájárult – külön szekcióban mutatta be társasága tevékenységét e témakörben. Az ország egyik legnagyobb diákszervezte, a Magyar Orvostanhallgatók Egyesülete is rengeteg munkát végez a prevenció területén – ha netán még nem ismerték volna, a MOE tevékenységét is megismerhették a résztvevők. A Nemzeti Erőforrás Minisztérium Egészségügyi Államtitkárságának képviseletében dr. Horváth Ildikó számolt be a dohányfüstmentes jogszabályalkotás jelenlegi helyzetéről, a budapesti Amerikai Nagykövetség munkatársa, Mark Canning pedig az amerikai helyzetet és példát mutatta be: hogyan vált a néhány évtizede menő bűzpálcika „körözött tömeggyilkossá”, a társadalom által az egyik leginkább elítélt termékké, a dohányzás pedig az egyik leginkább elítélt cselekedetté. A Magyar Hypertonia Társaság támogatásának köszönhetően több hypertonia prevencióval foglalkozó szekció is megrendezésre került a konferencián. A nagy sikert arató záró tudományos előadást dr. Rosivall László tartotta, aki a bor és az egészség kapcsolatáról beszélt, miközben a főszervező Tárnoki Ádám és Dávid saját borát kostolgatta a hallgatóság. A konferencián a Semmelweis Egyetem számos neves személyisége tiszteletét tette: többek között dr. Kellermayer Miklós rektorhelyettes, dr. Merkely Béla, a SE Kardiológiai Központ igazgatója és a SE TDK Tanács Elnöke (a SE hallgatóinak regisztrációs költségét a SE TDT támogatta), dr. Horváth Ildikó (SE Pulmológiai Klinika, Nemzeti Erőforrás Minisztérium főosztályvezetője), dr. Jermendy György (Magyar Diabetes Társaság korábbi elnöke), dr. Falus András (SE Genetikai, Sejt- és Immunbiológiai Intézet igazgatója), dr. Rosivall László (SE Elméleti Orvostudományok Doktori Iskola vezetője, MHT Tudományos Bizottság elnöke, SE Kórélettani Intézet igazgatója, SE korábbi rektora), dr. Préda István (SE Kardiológiai Központ), dr. Koller Ákos (SE Kórélettani Intézet, PTE dékán-helyettese), dr. Sándor József (SE Kisérletes Sebészeti Tanszék), dr. Kalabay László (SE Családorvosi Tanszék igazgatója), dr. Karlinger Kinga (SE Radiológiai és Onkoterápiás Klinika), Pop Marcell (SE Nemzetközi Kapcsolatok Igazgatóságának igazgatója), dr. Tamás László (SE Fül-Orr-Gégészeti Klinika), dr. Oláh Ilona (SE Családorvosi Tanszék), dr. Horváth Tamás és dr. Pintér Alexandra (SE Klinikai Kísérleti Kutató és Humán Élettani Intézet), dr. Orosz Zsuzsanna (SE Radiológiai és Onkoterápiás Klinika) és dr. Barta Péter (SE Pulmonológiai Klinika).

Baráti légkör

Az Amerikai Magyar Orvosszövetség speciális helyzetben van egy magyarországi konferencián: egyszerre hazai és nemzetközi szervezet, vendég és vendéglátó egyben. Öröm látni a lelkes fiatalokból álló szervezőgárdát és jó találkozni a tengeren túlról érkező vendégekkel – például az idén 86 éves Forbath Péter professzor úrral –, akikkel pár szót váltani is életre szóló élmény. Füreden ugyanis eltűnnek a rangok és címek: mindenki diák, témájának professzora és vízilabdás játszótárs is egyben. E különleges atmoszférában kinyílunk magunk és kinyílik a világ is felénk. Nagyon hatékony ebben a légkörben új információt adni és befogadni.
A Magyar Orvosi Kamara is támogatta financiálisan a rendezvényt. Dr. Éger István, a MOK elnöke egy barátságos hangvételű külön levélben köszöntötte a konferencia résztvevőit, melyet a péntek esti vacsorán dr. Karlinger Kinga, a MOK főtitkára olvasott fel.
A két nap során a balatonfüredi Állami Szívkórház által biztosított és minden igényt kielégítő négy helyszínen közel harminc órán át volt a tudomány a középpontban: az említett dohányzás mellett az orvoslás legkülönfélébb ágai, a fogorvoslás és gyógyszerésztudományok valamint a sporttudományok is képviseltették magukat. A workshopok során a prezentáció készítés és előadásmód kulisszatitkainak megismerése mellett Bálint-csoporton is részt vehettek az érdeklődők, emellett szakmai szervezetek – Magyar Rezidens Szövetség, RETURN US Alumni in Hungary, Magyar Orvostanhallgatók Egyesülete – képviselőivel, buffalót megjárt cserediákokkal is találkozhattak a résztvevők. A Kaplan cég képviselőjét pedig az amerikai orvosi munkába állás szabályairól, lehetőségeiről, a USMLE vizsgarendszerről faggathatták a megjelentek.

Verseny a dijakért

A konferencia a nagy számú hallgatói résztvevő miatt fontos oktatási feladatokat is ellát. Szakértő zsűri kérdezi és értékeli az előadókat, akik közül a legjobbnak választott előadásokat bemutatók értékes díjakkal tértek haza idén is. A tizenhárom szekció nyertese, valamint a legjobb magyar és angol nyelvű előadás kapott díjat idén is. Ez utóbbi, az „Id. Mechtler Istvan Award” nyertesének Pipicz Mártonnak, a Szegedi Tudományegyetem hatodéves hallgatójának az értékes tárgyjutalom mellett a valódi kitüntetése az a lehetőség, hogy megívott előadóként a HMAA éves konferenciáján, Sarasotában is bemutathatja előadását. A tavalyi nyertes, a Semmelweis Egyetem végzős hallgatója, dr. Németh Károly egy fényképes bemutatóval hozta el közénk a napfényes Floridát, reméljük hasonlóan kellemes és hasznos tapasztalatokkal tér haza és számol be a Füred2012-n az idei díjazott is. A legjobb magyar előadás diját (Ivan Krisztinicz Award for best Hungarian lecture) Pápai Zsolt, a SE V. évf. hallgatója nyerte el. További SE dijazottak: Excellence in Smoking & prevention award – Hernádi Márton (SE VI.), Excellence in Immunology & cell biology & genetics award – dr. György Bence (SE PhD hallgató), Excellence in Internal medicine & Family medicine award – Hamar Judit (SE VI.), Excellence in Surgery & Pathology award – Pápai Zsolt (SE V.). A konferenciát követő héten a Lánchid Rádió minden nap riportot sugárzott a konferenciával kapcsolatosan a dr. Boross cimű műsorban.

Lelkes szervezőcsapat

Hatalmas köszönet jár a fáradhatatlan szervezőcsapatnak a profi szervezésért, akik már hónapokkal a konferencia előtt időt és energiát nem kímélve nagyon aktív munkát végeztek, név szerint: dr. Tárnoki Ádám és Dávid, a konferencia agytrösztjei. Az egyetemi diák kapcsolattartók: Rácz Adél és Kérész Sándor Budapestről, Gógl Alíz és dr. Lánczi Levente Debrecenből, dr. Horváth Gábor és Horváth Zsófia Pécsről, dr. Berkes Szilvia Szegedről. Dr. Csáthy Lászlónak szól a köszönet az átgondolt szervezésért, a minden apró részletre való odafigyelésért, Veress Gábor professzor úrnak pedig a helyszín biztosításáért. A távmunkában dr. Somkúti István, a HMAA elnöke volt a legaktívabb – ő az absztraktok átnézését, korrektúráját végezte. A legnagyobb köszönet azonban a résztvevőké, akik előadásai, érdeklődő figyelme és aktivitása fejezi ki a konferencia esszenciáját.

Magyar orvosok a tengeren túl

Az Amerikai Magyar Orvosszövetség (HMAA) magyar származású orvosok és kutatók szervezete, amely a magyar orvosi hagyományok megőrzése és támogatása céljából jött létre 1968-ban, Clevelandben a legnagyobb határon túli magyar orvosi szervezetként. A HMAA célja, hogy szakmai és baráti téren is összetartsa az Amerikában élő, magyar származású orvosokat, illetve a Magyarországon dolgozó orvosokat egyaránt. A floridai Sarasota évtizedek óta a magyar orvosok találkozóhelye, ahova a világ minden részéről évről évre egyre több magyar orvos érkezik. Idén október 24-29 között várja ez a napfényes tengerparti város a magyar orvosokat szerte a világból. Magyarországon is egyre aktívabb tevékenységet folytat a szervezet: a kilencvenes évek óta szervezi a szigorló orvosok buffaloi csereprogramját, melynek keretében száznál is több hatodéves medikus tapasztalhatta meg az amerikai betegellátás menetét, valamint ötödik alkalommal szervezett diákkonferenciát és rendszeresen szervez nyilvános előadásokat neves meghívott előadókkal.

Az összeállítást dr. Lánczi Levente, dr. Tárnoki Ádám Domonkos és dr. Tárnoki Dávid László készítette.