Ünnepi tudományos ülés keretében vehette át Dr. Buzás Edit a Huzella Tivadar-, Dr. Hangody László pedig a Jendrassik Ernő emlékérmet és jutalomdíjat a Semmelweis Egyetem Elméleti Orvostudományi Központ Hevesy György előadótermében.

Dr. Kellermayer Miklós rektorhelyettes hangsúlyozta: ezen elismerések odaítélésekor nevesíti a Semmelweis Egyetem a legkiválóbbjait, akik tudományos teljesítménnyel tűnnek ki a többiek közül és egyben példaképek is.

A Jendrassik Ernő és Huzella Tivadar emlékérmek átadása része „A Magyar Tudomány Ünnepe” programsorozatnak. Dr. Kellermayer Miklós jelezte: a novemberi tudományos rendezvényekkel arra is emlékezünk, hogy 1825-ben Széchenyi István birtokainak egy évi jövedelmét ajánlotta fel a tudomány támogatására. Mint mondta, ezzel nyilvánvalóvá vált, hogy rendezett anyagi ráfordítás nélkül hatékonyan művelni a tudományt nem lehet. Egyszerre van szükség hatékony mecenatúrára és példaképekre – vélekedett.

A rektorhelyettes Széchelyi István – véleménye szerint ma is aktuális – idézetével nyitotta meg az ünnepi ülést: „A tudományos emberfő mennyisége a nemzet igazi hatalma. Nem termékeny lapály, hegyek, ásványok, éghajlat stb. teszik a közerőt, hanem az ész, mely azokat józanon használni tudja. Igazibb súly s erő az emberi agyvelőnél nincs. Ennek több vagy kevesebb volta a nemzetnek több vagy kevesebb szerencséje.”

A Jendrassik emlékérmet és jutalomdíjat idén dr. Hangody László kapta.
A rektorhelyettes emlékeztetett arra, hogy a jutalomdíjjal mindenkor az előző öt év alatt megjelent közleményeken alapuló, önálló kutatásokat tartalmazó és a klinikai orvostudomány bármely ágára kiterjedő munkásság kimagasló tudományos eredményeit bemutató pályázat szerzőjét kívánja jutalmazni az egyetem.

A díjazott tudományos tevékenységének ismertetése mellett kiemelte: szinte pályája kezdetétől oktatja az egyetem hallgatóit elméleti és gyakorlati kurzusokon. Tanszékvezető a Semmelweis Egyetemen, tanít a doktori programban, és instruktor az amerikai ortopédsebészek akadémiáján.

Dr. Hangody László megköszönte az egyetem megbecsülését és a szenátus döntését.  Szavai szerint Jendrassik Ernő mindig nyitott volt az új megoldásokra, rendkívül széles körben hozott újat a medicinában. Innovatív gondolkodását igyekszünk elsajátítani – fogalmazott.
Hozzátette: az életben fontosak a példaképek, olyanok, akiktől tanulhatunk és Jendrassik Ernő közéjük tartozik. Előadásában beszélt arról is, hogy neki édesapja volt az első példaképe, vidéki sebészként tőle kapott indíttatást erre a pályára.

Dr. Hangody László a Jendrassik díj mellett egyetemi tanári kinevezését is átvette dr. Tulassay Tivadartól, a Semmelweis Egyetem rektorától az ünnepi ülésen.

 A Huzella Tivadar emlékérmet és jutalomdíjat dr. Buzás Editnek ítélte oda a Szenátus az idei évben.
Dr. Kellermayer Miklós felidézte: ezzel a díjjal az előző öt év alatt megjelent közleményeken alapuló, önálló kutatásokat tartalmazó az elméleti orvostudomány, illetve az elméleti orvosbiológia bármely ágára kiterjedő, meghatározó részben az egyetemünkön folytatott munkásság kimagasló tudományos eredményeit tézisszerűen bemutató pályázat szerzőjét jutalmazza az egyetem.

Dr. Buzás Edit hangsúlyozta: a díj elnyerését számára az teszi egészen rendkívülivé, hogy pályája első 15 évében a Debreceni Egyetem Anatómai, Szövet- és Fejlődéstani Intézetében dolgozott, amelynek első professzora Huzella Tivadar volt, akinek a munkássága a jelenlegi munkahelyének, Semmelweis Egyetem Genetikai, Sejt és Immunbiológiai Intézet történetével is összefonódik.

T-Sz.Sz.

Dr Buzás Edit és Dr. Hangody László prezentációja letölthető a névre kattintva.