Dr. Nagy Zoltán Zsolt július elsejétől az Egészségtudományi Kar (ETK) új dékánja. Motiváció és innováció – e két szóval jellemzi a terveit, és azt szeretné, ha minél hamarabb elkezdődne a kar új épületének kivitelezése. Javítana a hallgatók gyakorlati képzési lehetőségein, illetve angol nyelvű képzéseket is indítana a következő években.

nagyzoltanzsoltA dékán felidézte: hat évvel ezelőtt került kapcsolatba a karral az optometrista képzés kapcsán. Az együttműködés egyrészt arról szólt, hogy legyen megfelelő gyakorlati képzése a szakmának, másrészt pedig, hogy a képzés befejezése után az optometrista valóban a szemorvos segítője lehessen. Dr. Nagy Zoltán Zsolt ezután sem szakadt el a kartól, az Egészségügyi Diagnosztikai Intézet vezetője lett. Több éve részt vesz a kari tanács ülésein is. „Szakmai tevékenységem nagy része az Általános Orvostudományi Karhoz (ÁOK) és a Szemészeti Klinikához kötődik, így valószínűleg ezt többen ismerik” – tette hozzá.
Mint mondta, dr. Szél Ágostonnal és a kar vezetésével egyeztetve felkérést kapott arra, hogy nyújtsa be a dékáni pályázatot. Néhány napig gondolkodott a lehetőségeken, mert a szemorvosi munkáját mindenképpen szerette volna megtartani, de aztán belevágott. „Három évet dolgoztam dékán helyettesként az ÁOK-on Karádi István professzor mellett és ott olyan vezető tapasztalatokra tettem szert, amit tudok kamatoztatni, illetve a Szemészeti Klinika igazgatóhelyettesi feladatait is ellátom, ami szintén ad egy alapot az új feladathoz” – fogalmazott.

Szavai szerint az ETK jó pozícióban van, hiszen a kar működtetéséhez szükséges anyagi bázis megvan és ez szilárd. Hozzáfűzte: a karon számos kiváló szakember dolgozik és rengeteg potenciál áll rendelkezésre ahhoz, hogy az oktatás minőségét tovább tudják emelni. Hangsúlyozta: ehhez elengedhetetlen, hogy az építkezés tervezett harmadik üteme is megvalósuljon, hiszen ebben két 250 fős tanterem szerepel. „Az anyagi fedezet erre rendelkezésre áll a karon. A tervek megvannak, indulhatna a részletes kiviteli tervek elkészítése. Ez lehetne a következő oktatással és szakképzéssel kapcsolatos fejlesztéseknek bázisa” – szögezte le.

RS7019_20131022-IMG_8566-56os-unnepseg-etk-scrA fejlesztésekkel kapcsolatban elmondta: a kar önálló kezdeményezésként most is jelentős külkapcsolatokkal rendelkezik, számos országból jönnek ide hallgatók, amelyből a karnak jelentős bevétele van. Ezt részben az oktatás struktúrájának a fejlesztésére fordítják, amit szerinte továbbra is kiemelten kell kezelni, beleértve az oktatók megbecsülését. A külföldi kapcsolatok közül kiemelte a luganói gyógytornász képzést, a kínai részképzéses diákokat, illetve a Spanyolországból érkező szülésznő hallgatókat. Az új dékán szeretné, ha a külkapcsolatok tovább erősödnének, fejlesztenék az idegen nyelvű részképzéseket, valamint hosszú távú elképzelése, hogy újabb angol nyelvű képzéseket is indítanának a következő években. Példaként említette a dietetikus, diplomás ápoló, optometrista, illetve védőnő képzést. Utóbbi olyan unikum, amelyet véleménye szerint érdemes lenne megismertetni a nyugat-európai országokkal is.

Dr. Nagy Zoltán Zsolt a napokban részt vett a luganói kihelyezett gyógytornász képzés tanévnyitóján. Kiemelte: ez a képzés tovább erősíti a Semmelweis Egyetem és az ETK külföldi jó hírét és elismertségét. Az olasz nyelvű képzésen közel nyolcvan kezdte meg a tanévet.

Fontosnak tartja továbbá a tanszékeken a posztgraduális képzés erősítését, illetve jobban együttműködne az Általános Orvostudományi Karral a gyakorlati képzéseket illetően.  „Óriási lehetőség van abban, hogy a gyakorlati képzés helyben, az ÁOK-kal karöltve történhessen, ne kisebb kórházakban. Az ÁOK tanszékvezetőivel egyeztetve ezen a területen lényeges előrelépést lehet elérni” – vélekedett. Dr. Nagy Zoltán Zsolt stratégiai céljai között tantervreform is szerepel. Már elkezdtek dolgozni azon, hogyan lehet jobban racionalizálni az órákat az alapképzésben. Az oktatói kar közös álláspontra jutott ebben a képzésben, ennek eredménye már meg is jelent. Azt is elképzelhetőnek tartja, hogy új képzések induljanak. „Motiváció és innováció: ez a két legfontosabb üzenet. Előre kell tekinteni. Akkor lehet fejleszteni, ha az ember előre menekül. A karon belül megvan erre a lehetőség” – jelentette ki.

Tóth- Szabó Szilvia

A cikk a Semmelweis Egyetem újságban jelent meg.

A cikket a Semmelweis Egyetem Kommunikációs Igazgatósága tette közzé.