Minden ember külön univerzum – R. Törley Mária szobrai a Semmelweis Szalonban

rtorley1

R. Törley Mária szobrászművész volt a legutóbbi Semmelweis Szalon kiállító vendége, akivel P. Szabó Ernő művészettörténész beszélgetett. A rendezvényen Dr. Tulassay Tivadar rektor köszöntötte a megjelenteket. Beszédében Jézus keresztre feszítésének bibliai példájával jutott el a következtetésre, hogy a világot nem az ... Folytatás

Mi kell az emberi testnek? – Professzori Tea a Semmelweis Szalonban

drchen6

A legutóbbi Professzori Tea rendhagyóra sikerült. Ezúttal a hagyományos kínai orvoslás szerinti prevenció volt terítéken, szó szerint és átvitt értelemben egyaránt. Az est vendége Dr. Chen Zhen volt, aki előadással egybekötött kóstolást tartott. Dr. Szél Ágoston rektorhelyettes Lao-Ce az Út és ... Folytatás

„Ami az Édenből egy kicsit bennünk megmaradt” – Névai András fotói a Semmelweis Szalonban

névai

A Semmelweis Szalon ezúttal Névai András fotóművész kiállításának ad helyet. Dr. Tulassay Tivadar rektor köszöntő beszédében az eredetet, ebben az esetben a művészet kezdetét kereste. Felvetette azt a kérdéskört, amit ez idáig nem sikerült megválaszolni senkinek, tekintve a művészet nem egzakt ... Folytatás

„A művészet igazi titoknyitogató” – Kéri László kiállítása a Semmelweis Szalonban

szalon_keri3

A Semmelweis Szalonban ezúttal Kéri László alkotásait tekinthetik meg az érdeklődők. A megnyitó ünnepségen Dr. Tulassay Tivadar rektor a titkokról és azok varázsáról beszélt köszöntőjében. Az igazi titkok gyerekkorban vannak, ezek varázsa, egyedisége soha későbben nem tapasztalható, legalábbis Márai idézett ... Folytatás

„Ott van a felület, a fejemben pedig a gondolat” – Aknay János alkotásai a Semmelweis Szalonban

akmai1

Az új évben Aknay János Kossuth-díjas képzőművész kiállításával indult a Semmelweis Szalon programsorozata. Dr. Tulassay Tivadar rektor köszöntötte a vendégeket, és egyben megragadta az alkalmat, hogy a kezdetről, mint az év kezdete, illetve a 2012. évi Szalon-programok nyitánya a népi (Nagyboldogasszony ... Folytatás

Műfajok találkozása a Semmelweis Szalonban

szalon_zöld2

Az év legutolsó Semmelweis Szalonja Zöld Anikó festőművész kiállítása köré szerveződött. A rendezvény kellemesen sokszínű volt, felvonultatva különböző művészeti műfajokat. Ennek megfelelően a művésznő festményei által teremtett miliőben dr. Langer Róbert rektorhelyettes és Vértesaljai László atya „Szent Kozma és Szent ... Folytatás

Gyógyszerészet és művészet

Klebovich Imre professzor volt a házigazdája a legutóbbi Professzori Teának, mely stílusosan a Gyógyszerészet és a művészet c. viselte, és ennek megfelelően a kettő kapcsolatát vizsgálta, illetve járta körbe. A rendezvénynek olyan kimagasló tehetségű vendégei voltak, mint a Kossuth díjas ... Folytatás

Szilvásy Nándorra emlékeztünk – kiállítás a Semmelweis Szalonban

szilvásy1

Gyémánt László után most Hincz Gyula egy újabb tanítványának alkotásai töltik be a Semmelweis Szalon tereit. A Szilvásy Nándor Munkácsy-díjas érdemes művész képeiből nyílt kiállításon Dr. Tulassay Tivadar, a Semmelweis Egyetem rektora a pannon tájra kalauzolta a részt vevőket. Mint ... Folytatás

Rezidens Szalon Tulassay Zsolttal, Arató Andrással és Fertőszögi Péterrel

RSZnovember5

A novemberi Rezidens Szalonon – a május óta már hagyományosnak számító színhelyen, a Semmelweis Szalonban –, több mint száz gyermekgyógyász rezidens, szakorvosjelölt és számos érdeklődő jelent meg Dr. Veres Gábor invitálására. A szakmai programot Dr. Tulassay Zsolt, előadása nyitotta meg. Az ... Folytatás

Orosz István kiállítása a Semmelweis Szalonban

orosz_istvan-4706

Október 21-től Orosz István Kossuth-díjas grafikus és rajzfilmrendező tárlata látható a Semmelweis Szalonban, amely méltó folytatása Gyémánt László kiállításának. A mester grafikái az anamorfózis (átváltozás) és a trompe l’oeil (szemfényvesztés) évszázadokat átívelő hagyományára épülnek. Orosz István alkotásaiban sűrűn él a szürrealista térábrázolással, ... Folytatás

Két Bálint, két Kulka: Professzori Tea a Semmelweis Szalonban

Kulka János, Dr. Mandl József, Bálint András

Az „évad” első Professzori Teáján neves professzorokkal és színész fiaikkal találkozott a közönség. Az előbbiekkel csupán az emlékezet segítségével, hiszen Bálint Péter professzor 1998-ban, Kulka Frigyes professzor pedig 1989-ben hunyt el. Az emlékek sodrásának eredménye egy meleg, bensőséges beszélgetés lett, ... Folytatás

Gyémánt László kiállítása a Semmelweis Szalonban

Gyémánt_Panorama1

Szeptember 23-tól Gyémánt László kiállítása látható a Semmelweis Szalonban. A magyar kortárs portréfestés legjelesebb képviselője, Gyémánt László, Prima díjas érdemes művész kiállításával indul a Semmelweis Szalon programja a 2011/2012. tanévben. A tárlat várhatóan számos szakmai és laikus érdeklődőt csalogat majd be. Gyémánt ... Folytatás

Ősszel újra Semmelweis Szalon

Semmelweis Szalon

Az egyetem központi épületének felújítása óta létezik az a hely, nevezetesen a Semmelweis Szalon, ahol nagyjából havi rendszerességgel találkozik a magyar művészeti élet színe-java. A kultúra összekötő erő, és ennek itt is tanúi lehetünk. Számos rangos kiállításnak adott helyet a Semmelweis ... Folytatás

70 év – Kő Pál kiállítása a Semmelweis Szalonban

Kő Pál: Angyallány

Kő Pál érdemes művész hetvenedik születésnapja adta a Semmelweis Szalonban nyíló kiállítás apropóját. A gyakorlatilag ünnepséggé alakult esemény nem csupán tisztelgés a neves alkotó előtt, de egyben ajándék is: kortársak, rokonok és barátok gyűltek össze egy kiállítás keretében, hogy együtt ... Folytatás

Rezidens Szalon

12

Dr. Tulassay Tivadar rektor úr -aki a Csecsemő és gyermekgyógyászati szakmai grémium elnöke is-, 2011. május 04.-én megnyitotta az első Rezidens Szalont, amely egy új típusú, sokszínűbb oktatási formát jelent gyermekorvos rezidensek, fiatal gyermekorvosok részére. Az ötletgazda Dr. Veres Gábor, az ... Folytatás

12