A Semmelweis Egyetem Nagyvárad téri tömbjétől a Magyar Tudományos Akadémiáig futnak november 11-én, vasárnap délelőtt egyetemi, főiskolai hallgatók és oktatók együtt. „A Tudás Útja” egyetemi futóversenyen lehetőségük lesz félmaratont (21 km-t) vagy egy rövidebb, 6 kilométeres távot lefutni. A futók között olimpikonok (többek között Martinek János, Zsivoczky Attila, Szabó Attila, Farkas Györgyi) és a Semmelweis Egyetem rektora, Dr. Szél Ágoston is ott lesz.

Idén 12. alkalommal rendezik meg a versenyt, amelyen egyéni és csapat kategóriában is lehet indulni. A szervezők gondoltak a teljesen amatőrökre, a kerekesszékes versenyzőkre és a profi sportolókra is, ez utóbbiaknak hirdették meg a Nyílt Félmaraton Budapest Bajnokságot. Az esemény emléket állít a világ valamennyi elhunyt atlétájának is, az emlékfutás 2006 óta, a fiatalon elhunyt Gyulai István halála óta kapcsolódik a rendezvényhez.

A verseny célja, hogy felhívja a figyelmet arra, hogy a rendszeres futás nemcsak fogyaszt és növeli az állóképességet, hanem feltölti a szervezetet oxigénnel, jó hatással van a vérkeringésre, serkenti az izmok és az agy vérellátását is, így javítja a koncentrálóképességet és lassítja az öregedést. Olyan betegségek előzhetőek meg általa, mint a szív- és érrendszeri betegségek, valamint az egyes daganatos megbetegedések. Emellett kimutatható, hogy a futással csökkenthető az asztma kialakulásának kockázata is. A hosszú távú futás (min. 40-80 perc) endorphint szabadít fel a szervezetben, ami boldogságérzetet okoz, így jótékony hatással van a szorongásra és enyhíti a stresszt. Ráadásul tömegek számára elérhető sport, mely gyakorlásához nem kell nagy összeget beruházni.

Nevezni az esemény honlapján és limitált számban a helyszínen is lehet.
időpont: 2012. november 11. vasárnap
helyszín: Budapest, Nagyvárad tér 4.
10:30 MEGNYITÓ
11:00 START
14:45 EREDMÉNYHIRDETÉS

Interjú készítési lehetőség:
10:00-10:30 a megnyitó előtt