Közlemények archívum
Kiemelt kutatóhely lett a Semmelweis Egyetem

A Semmelweis Egyetem elnyerte a Quintiles amerikai kutatásszervező cég kiemelt kutatóhely pozícióját, úgynevezett Prime Site lett. Dr. Szél Ágoston rektor, és Kaye Hallett alelnök aláírta azt az együttműködési megállapodást, mellyel a Semmelweis Egyetem részesévé vált a jelenleg világszerte 16 kutató … Folytatás
Az ülőmunka veszélyei

Az ülőmunka nem csak a mozgásszervekre veszélyes, hanem a belső szervekre is rossz hatással van. A gerinc fájdalmas betegségei mellett az agyvérzés, a szívinfarktus, a szívnagyobbodás és a vesebetegségek rizikófaktorát is növelheti az ülő életmód. A veszélyekre Dr. Darabosné Tim … Folytatás
Közlemény 2013. 05. 15.
Lezárult a volt köztársasági elnök Semmelweis Egyetemhez benyújtott felülbírálati kérelme alapján indult jogorvoslati eljárás. A Semmelweis Egyetem Szenátusának 41/2012 (III.29.) számú határozata ellen Schmitt Pál által benyújtott felülbírálati kérelem, továbbá a Fővárosi Törvényszék korábbi határozata alapján indult jogorvoslati eljárásban felállított … Folytatás
Húszezer négyzetméter hét szinten: letették az alapkövet
Letették az új, húszezer négyzetméteres, hétszintes Központi Betegellátó Épület alapkövét a Semmelweis Egyetem Üllői úti, Klinikák metrómegállónál található területén. Az ünnepélyen Dr. Szél Ágoston, a Semmelweis Egyetem rektora kiemelte: a klinikai tömb épületeinek jelenlegi állapota ékesen bizonyítja, hogy ez a … Folytatás
Korányi projekt alapkőletétel – MEGHÍVÓ

Tisztelettel meghívjuk a Semmelweis Egyetem Korányi projekt keretében megvalósuló Központi Betegellátó Épület ünnepélyes alapkőletételére. A Korányi projekt nemcsak az utóbbi időszak legjelentősebb beruházása a Semmelweis Egyetemen, de az Új Széchenyi Terv egyik legkiemelkedőbb fejlesztése is. A hétszintes Központi Betegellátó Épület … Folytatás
Egyedülálló veseátültetés: négy vesével él egy 12 éves kisfiú

Jól van, és már otthon lábadozik az a 12 éves kisfiú, aki a Semmelweis Egyetem Transzplantációs Klinikáján kapott két új vesét a meglévők mellé, így most négy vesével él. Langer Róbert, a műtétet végző professzor elmondta: a gyermek hasüregébe, köldökmagasságban … Folytatás
Zsírosan, sósan és rendszertelenül esznek az egyetemisták

Több zsírt, konyhasót és kevesebb rostot fogyasztanak, továbbá rendszertelenül esznek az egyetemisták, és ugyanazokat a táplálkozási hibákat követik el, amelyek az egész magyar lakosságot jellemzik. A Semmelweis Egyetem Dietetikai és Táplálkozástudományi Tanszékének munkatársa Lichthammer Adrienn, egyetemistákat kérdezett meg étkezési szokásairól.A … Folytatás
Ezentúl egy helyen várják a betegeket – összeköltözött a Szemészeti Klinika

A teljesen felújított Mária utcai Szemklinikán látják el a jövőben a betegeket a Semmelweis Egyetemen. A Szemészeti Klinika eddig két helyszínen működött, a Tömő utcában és a Mária utcában. Ezentúl egy épületben található minden ellátás, például az ambulancia és a … Folytatás
3500 vércukormérő átadása – MEGHÍVÓ

A Semmelweis Egyetem I. számú Gyermekgyógyászati Klinikája és a 77 Elektronika Kft. nevében tisztelettel meghívjuk Önt a gyermekdiabetológiai szakellátóhelyeket támogató alapítványok számára felajánlott 3500 darab vércukormérő készülék ünnepélyes átadására, és az azzal egybekötött sajtóeseményre. Az eseményen részt vesz: Dr. Szócska Miklós, … Folytatás
12 milliárdos fejlesztés indul a Semmelweis Egyetemen

Indulhat a húszezer négyzetméteres, hétszintes Központi Betegellátó Épület építése a Semmelweis Egyetem Üllői úti, Klinikák metrómegállónál található területén, miután eredményesen lezárult az egyetem Korányi projekt kivitelezésére indított közbeszerzési eljárása. Az ezzel kapcsolatos vállalkozási szerződést ma írta alá a Semmelweis Egyetem, … Folytatás

Academic Excellence in Biomedical