Központi épület: 1085 Budapest, VIII. Üllői út 26 | Központi telefon: 459-1500 | Heti hírlevél: Adja meg címet a fel/leiratkozáshoz!

Semmelweis Egyetem PhD Tudományos Napok 2010

A Semmelweis Egyetem Doktori Iskolája 2010. április 15-16-án rendezi meg kétnapos konferenciáját Nagyvárad téri Elméleti Tömbben. A rendezvény legfontosabb célja, hogy országos fórumot teremtsen a biomedicinális területen tevékenykedő doktoranduszok számára munkájuk, eredményeik bemutatására, ezen keresztül a tudományos kapcsolatok, együttműködések fejlesztésére.

Célja továbbá a doktori képzéssel és PhD fokozattal kapcsolatos jelen és jövőbeli kérdések, problémák megbeszélése.
A két nap gerincét részben kiemelt, részben szabadon választott témákat bemutató doktorandusz előadások és poszterek jelentik. Mindkét napon meghívott előadók foglalnak össze egy-egy általános érdeklődésre számot tartó témát.

Az előadások és poszterek bejelentése

A részvételi szándékot az előadás/poszter rövid kivonatának beküldése jelenti. A kivonatot megjelentetjük, ezért bizonyos formai előírások betartását kérjük (Microsoft Word, Times New Roman, 12-es betűnagyság)
· cím/szerzők/munkahely (pl: NAGY Anna, JUHÁSZ Pál – A doktorandusz életforma szabályozási kérdései – Ilyen-olyan egyetem/intézet/város) (előadó neve aláhúzva)
· A kivonat ne haladja meg a 250 szót (160×110 mm nagyságú keretben).A kivonat végén a PhD programot és témavezetőt, valamint a kapcsolatot tartó előadó e-mail címét kérjük feltüntetni. Ugyancsak fel kell tüntetni, hogy előadásról vagy poszterről van szó.
· Idegen nyelven is lehet előadást tartani, kivonatot beküldeni.

Az előadás kivonatokat kérjük a rendezvény honlapján történő regisztráció után az online adatbázisba feltölteni
/ www.diamond-congress.hu/phd2010 /

Az előadások/poszterek elfogadását a beküldő által jelzett e-mail címre visszajelezzük. Az előadások bejelentésének/az előadás kivonatok beküldésének határideje: 2010. február 22.

Jelentkezés

A Semmelweis Egyetem PhD Tudományos Napok-on való részvétel és a programfüzet ingyenes. Kérjük a hallgatókat, hogy részvételi szándékukat előre jelezzék. A regisztráció a PhD Napok honlapján zajlik a
www.diamond-congress.hu/phd2010
címen.

A tudományos anyagokkal kapcsolatban forduljanak a Doktori Titkársághoz / marton@phd.sote.hu /, utazással, szállással kapcsolatos kérdésekkel pedig a rendezvény szervezőihez az alábbi elérhetőségeken.

A Semmelweis Egyetem és a Doktori Iskola nevében mindenkit sok szeretettel várunk.

Budapest, 2010. január

Dr. Rácz Károly
egyetemi tanár
a Doktori Tanács elnöke


programok Print This Post Nyomtatás az oldal tetejére A lap tetejére vissza Vissza az előző lapra



SEMMELWEIS SZÍNES
hírek, érdekességek az orvostudomány,
az egészségügy és a kutatás világából



  • Oktatás

  • Betegellátás

  • Kutatás & Fejlesztés

  • Központi Tartalom

  • Hallgatói Élet







  • Az Egyetemről

  • Galéria

    large-55 large-15 large-44 large-56 sembal.jpg (379) large-61 sembal.jpg (106) IMG_6385

    Hírarchívum